Kezdőlap > Computers and Internet > Gondolatok az EDI körül…

Gondolatok az EDI körül…

2005. március 4. péntek

Már nagyon régen felmerült az igény arra, hogy a vállalatok között, valamilyen – szabványos – módon, elektronikus formában lehessen adatot cserélni (két számítógépes program közötti adatcsere). Ennek a feladatnak a megoldására korábban szabvány hiányában csak egyedi módszereket lehetett alkalmazni.

A probléma megoldására jött létre egykor az EDI (Electronic Data Interchange), azaz elektronikus adatcsere formátum. Az ebben lévő formátumokat a nemzetközi ISO szabvány deklarálja. A szabvány már több, mint 13 éve létezik, így a világ nyugati felében régóta és rendszeresen használják.

Ez a szabványos formátum tulajdonképpen egy hagyományosan egyszerű szöveges – TXT fájl. A benne lévő tartalmat (kódokat, karaktereket és pozíciókat) a szabvány pontosan definiálja.

Az EDI-ben pontosan szabályozva vannak az adattartalomra (DATA CONTENTS, azon belül data description, data query, app. dependent data flows, id. of parties), a reprezentációra (REPRESENTATION, azon belül syntax rules, character set, framing), és a transzportra (TRANSPORTATION, azon belül data transmission services, pl.: X.400,TCP/IP-FTP, diskette, magnetic tape adathordozó közegek) vonatkozó előírások.

Az EDI használata (a tartalom és forma kötöttségei miatt) nagy szakértelmet kíván. Azt is mondhatnánk, hogy ez egy összetett, precízen megfogalmazott, de nehézkes, rugalmatlan és költséges rendszer, amelynek menedzseléséshez kevés a hozzáértő ember.

Olvastam valahol, hogy az XML technológiákat támogató informatikusok azt állítják, melyszerint az EDI-vel: "Egy atomerőművet is ugyanúgy kell megrendelni mint egy strandpapucsot…"

A fenti mondat az EDI rugalmatlanságát szerette volna érzékeltetni. Ebből, illetve az új igényekből következően, továbbá az internet rohamosabb elterjedése miatt mára már azt lehet mondani, hogy az XML hamarosan kiszoríthatja az EDI-t. Ez egyben azt is jelenti, hogy a régi, EDI kommunikáción alapuló rendszerek még egy jó ideig létezni fognak, de az elektronikus adatcsere formátuma egyre inkább az XML lesz.

Több, nagyobb magyarországi áruházlánc már elvárja el a beszállítóitól és a megrendelőitől, hogy a rendeléseket EDI formátumban kezeljék.

Példa egy EDI fájl tartalmára (részlet):
"UNB+UNOA:2+5990020010002::+5990010050001::+990608:0700+VEGYIMU15+
:+ORDERS++++’UNH+199910158229+ORDERS:D:96A:UN:EAN008’BGM+220+10158229+9′
DTM+137:19990607:102’DTM+2:19990610:102’RFF+ON:10158229’RFF+VA:
10969289-2-44’NAD+BY+5990020010002::9++VILLAMOS HOLDING KFT.
+BUDAPARK KELETI 3.:PF 219+BUDA™RS++2041’CTA+OC+FD05’NAD+DP+5990020011009:
:9++BUDAORSI ARUHAZ GM10+BUDAPARK KELETI 3.:PF 2198+BUDAORS+PEST
MEGY+2041’CTA+SR+00000000000000005’COM+0036-23-418-030:TE’COM+0036-23-418-040: FX’NAD+SU+5990010050001::9++AKARMI FELDOLGOZO RT.+SZEGEDI UT 18
+BUDAPEST++1103’LIN+1++5997046741415:EN’PIA+1+291213:IN’PIA+1+3005127:
SA’IMD+E++:::500ML SLUSSZ FOLY.MOSATOSZER’QTY+21:640’PRI+AAA
:152.88’PAC+++:::ME001DB’LIN+2++5997046740555:EN’PIA+1+764361
:IN’PIA+1+3005852:SA’IMD+E++:::1000 ML MSZ TAPSZER’QTY+21
:360’PRI+AAA:133.98’PAC+++:::ME001DB’LIN+3++5995000040147…"

Megjegyzés: Már az XML-nek is készül az a nyelvjárása, amely az üzleti, ügyviteli életben, illetve az elektronikus kereskedelemben megszokott folyamatokra specializálódik. Ennek neve: ebXML

További EDI információk:
www.edi-tie.com/edifact/index.htm
www.kgazd.bme.hu
www.nls.fi/ptk/standardisation/1.html
www.nls.fi/ptk/standardisation/2.html
www.unece.org/trade/untdid/welcome.htm

Kategóriák:Computers and Internet