Curoe Sportivo

Életem 41. évében egy olyan autóhoz juthattam, amiről eddig csak álmodoztam. És ez nem más, mint egy
Alfa Romeo 147 1.9 JTD Multijet 16v – az autók gyöngyszeme. Kéremszépen ez itt maga a megtestesült Curoe Sportivo, azaz a sportszív. Így mondja az olasz stílusosan, amikor áhítattal az Alfát emlegeti (nos, én csak egyetérteni tudok velük).

 

Ez a 7. autó az életemben (az eddigiek: Fiat 850, Fiat 128, Fiat 126, Fiat127, Fiat Uno és Fiat Punto). Igen, igen, gondolom nem meglepő, hogy rajongok az olasz autókért. Szinte az összes népszerű típusból volt már egy, kezdve a 60-as években gyártottaktól a 2000-es évek masinájáig. Nagyszerű járgány volt mindegyik, és ha valaki igazán szerető szívvel gondoskosdik róluk – meghálálják. Megbízható, strapabíró és stílusos autók (na jó, a Fiat Albea egy mellényúlás volt, de a többi…).

 

Senki se dőljön be azon buggyosgatyás, fütyülősbarackos honfitársaimnak, akik jó magyar szokás szerint, pusztán elfogultságból szidják az olasz autókat és istenítik a számomra oly visszataszító "Jürgen-traktorokat" (értsd: német autókat). Egyébként nincs nekem semmi bajom a német autókkal (se a japánnal, se a franciával, stb). Nagyon jó kis járgányok, ha az ember azért veszi őket, hogy eljusson "A" pontból a "B"-be. Van bennük minden, tán még elegendő kraft is, ahogy a művelt német mondaná, csak egyvalami hiányzik belőlük: a STÍLUS. A közhely pedig úgy szól, hogy: "A stílus maga az ember…". Életem derekán egyszer én is szerettem volna már így érezni, és most végre sikerült (na persze ehhez jókora adósságba kellett verni magam, de hát ehh, kit érdekel, amikor ilyen csodába ülhetek).

 

Szóval ez az Alfa 147 (és különösen az a típus, amelyik nekem van)…  egyszerűen fantastico!

 

A 140 lóerős, common-rail, Multijet turbódízel motorja akkora erőt (és hatalmat) ad az ember kezébe, hogy az valami bámulatos. Amikor második vagy harmadik fokozatban odalépek hirtelen a gázra… komolyan mondom még én is megijedek olyan brutális érzés fog el. Mint amikor a repülőgép pilótájának megbicsaklik a keze a gázkaron és hatalmas tempóval belöki a gépezetet a kifutópályán. Szabályosan belesüppedek a bőrülésbe, és mindezt nem ám szólóban, hanem plusz két utassal együtt (ez azért van, mert 2000-es fordulaton bekapcsol a turbó és akkor ereszd el a hajamat!). E mellett félelmetesen jó az úttartása, a manőverező képessége, a kormány és fékrendszere, a sebességtartó és kipörgésgátló rendszere. No meg az se lebecsülendő, hogy minden extrával fel van szerelkezve az elektromos ablakemelőn, ülésfűtésen, Hi-Fi berendezésen át a kétzónás automata klímáig.

 

Már 24 éve vezetek vagy ülök kölönféle autókban, de soha, egyiknél se volt ilyen érzésem. Kívül-belül gyönyörű és megy, mint állat (ja, és a fogyasztása városban 8L gázolaj 100 Km-re, ami a szolgáltatásaihoz képest elenyésző, no és persze vegyesen, vagy országúton még sokkal kevesebb). A hangja kívülről diszkrét kopogós (ahogy ez egy dízelnél szokás), belülről viszont csendesen dübörgős. Pont, mint amikor egy V12 hengeres motorral felszerelt kocsi húz el melletted és hallod belőle az erőt.

Csakhogy most az erő velem van emberek! Félre innen rusnya népség, jövök én az… öööö szépség!
(vagy valami hasonló szerénység)

 

Az egyik szakújságíró azt írta, hogy: "Aki képes ezzel az autóval 100 Km/óra alatti sebességgel menni, az inkább vegyen egy dízel Aleko-t…". Én képes vagyok, de igencsak nehezen bírom megállni (és juszt se
veszek dízel Aleko-t punktum).

 

Még csak három napja van meg, de már feltűnt, ahogy az utcán tovahaladva a járókelők és autósok bizony sorra megbámulják a kicsikét. Ez valami csoda. És aki még nem ült Alfa Romeo-ban, az nem is nagyon tudhatja, hogy valójában micsoda. Semmihez se hasonlítható azt garantálom. Szerencsére mindezt most már én is tudom. Nincs más hátra, mint boldogan távozni ebből az árnyékvilágból (mármint majd, ha eljön az ideje,
"but not yet…").

 

Mellékeltem egy képet. Az enyém is így néz ki, csak fekete (kattanj rá a nagyításhoz – érdemes).

 

Na most tartok egy kis nyári szünetet, de addig is… arrivederci poppolo!